Chip 1996 April

home *** CD-ROM | disk | FTP | other *** search

/ Chip 1996 April / CHIP 1996 aprilis (CD06).zip / CHIP_CD06.ISO / hypertxt.arj / 9508 / POKOPER1.CD < prev next >

Wrap

Text File | 1996-03-01 | 33KB | 580 lines

@VA Pokoli Operátor naplójából@N @VA hálózat ördöge@N A Pokoli Operátor fantasztikus alak. Naplót vezet mozgalmas napjairól. Ebbôl adunk közre válogatást -- mindenki okulására. @VElsô nap@N Mivel ma mentési nap van, eléggé tele a hócipôm. De sebaj, elvégre én lennék ugye a Pokoli Operátor, ezért igazán kellemes a helyzetem. A szalagos egységet nullra irányítom -- így sokkal gazdaságosabb minden szempontomból: nem kell a szalagokat ötpercenként cserélgetni, ráadásul még gyorsítja is a mentési folyamatot, tehát csak jó lehet. Hirtelen egy felhasználó rámcsörrenti a telefont. -- Nem tudja, miért ilyen lassú a rendszer? -- kérdi. -- Talán... -- gyorsan megnézem a mai napra rendelt kifogást --, talán... az órajel lehet a bûnös. -- Valóban! -- ha nem tudják mirôl beszélek, mindig megnyugodnak -- És nem tudja, mikorra fog rendbejönni? -- Rendbeee? 275 user van a rendszerben, és ezek közül egy vagy te! Ne legyél ilyen önzô! Lépj ki, és szerezd meg a többieknek az örömet, hogy gyorsul a rendszer! -- De hát a kutatási eredményeimet ma kell leadnom, és már csak egy nyomtatásra lenne szükségem! -- Naná, mind ezt mondja. Tudod mit? Mondogasd csak magadnak! -- és lerakom. Fujj. Igazán megtanulhatnák már, hogy ne hívjanak állandóan... Megint csörög a telefon. Érzem, ez megint ô lesz. Tisztára kikészít! Elôkeresem a legszívélyesebb hangomat. -- Tessék! Beszerzési osztály... -- Jaj, bocsi, mellé ment. -- IiiIiIIgeEEn???? Na mi is a neved pajtikám? Tudod, hogy az ilyen elpocsékolt telefonok mennyi pénzébe kerülnek a vállalatnak? HE??? Le is fogom vonatni a fizetésedbôl a hívás árát! Naná, hogy le! Mire ezt itt befejezzük, komoly pénzekkel fogsz nekünk lógni! Mi is a neved figura? De nehogy hazudj! Tudjuk a loginnevedet! Hallom, ahogy a telefon kiesik a kezébôl, és futólépésben elmenekül -- fogadni mernék, a dékánhoz megy, hogy legyen alibije arra az esetre, ha valami történne. Gyorsan megnézem a loginnevét és megkeresem a részlegét. Gyorsan felhívom a dékán titkárnôjét. -- Tessék! -- mondja a nô. -- Hali! Az Operátor vagyok. Figyelj! Åtadnál egy üzenetet annak a fickónak, akik kábé 10 másodperc múlva berohan az irodádba? -- Hááát, nem is tudooom.... -- Na, rendben. Mondd meg neki: hiába futott el, úgysem tud elbújni! -- Ennyi? Oké. -- Ja, és ne felejtsd el, nem szeretnék senkinek beszélni arról a file-ról, amiben a meghamisított vizsgaeredményeket tartod... Hallom, ahogy elkezdene gépelni a terminálján... -- Ne aggódj, van másolatom. Légy jó kislány, és add át azt az üzenetet. Hümmög valamit, mikor lerakom. A vicces az egészben, hogy a hamis cuccról csak blöfföltem. No mindegy, ha már így alakult, akkor ennyi erôvel már le is másolhatom. Talán jó lesz még valamire. Ezalatt be is fejezôdött a backup. Rekordidô! 2,03 perc. Hogy mi mindenre jó ez a mai technika! Telefonál egy másik felhasználó. -- Több helyre van szükségem -- kezdi. -- Igen? Költözz az Alföldre! -- Nem, nem! A gépen, te bolond! Bolond?!?...Én?! -- ò, nagyon sajnálom! -- mondom olyan udvariasan, mint Rózsa Gyuri a mûsoraiban. -- Félreértettem. Mit is mondtál? Szinte szagolható a félelem a vonalban, de már késô. Ezt már elveszítette, és ezt ô is tudja. -- Azt mondtam, hogy több helyet szeretnék a gépen. Kérem. -- ò! Persze, semmi akadálya. Egy pillanat! Hallom, hogy megnyugodva sóhajt, bár letakarta a kagylót. -- Meg is van. Most már rengeteg helyed van. -- Mennyi? Na neeeee! Ez már aztán tényleg sok! Nem elég, hogy ugráltat, még azt is akarja, hogy leellenôrizzem, és ha neki nem elég, még adjak? Na, azt azért már mégsem engedhetem! Elégedjen meg azzal, amit kap! Ismét Rózsa Gyuri-stílusban: -- Na nézzük! Van 4 megád. -- Remek! Akkor az összesen nyolc mega! Szupi! Köszi! -- mondja, és fogadni mernék, hogy oda van magáért, amiért ennyire tud alkudni. -- Nem, nem... -- szakítom félbe negédesen -- összesen 4 mega... -- Hogyan? De hát már négyet elhasználtam. Hogy lehet, hogy csak 4? Nem is mondok semmit. Majd eszébe jut. S erre utalnak a hangok is: -- AaarrrggghhhH! Jujj, de piszok vagyok. Az már egyszer biztos! @VMásodik nap@N Épp az asztalomnál ülve szaggatom az X-tankot, mikor valami szívtelen bestia megcsörrenti a telefonomat. Felveszem a kagylót. -- Tessék! -- Ki van ott? -- kérdi a valaki. -- Hát, azt hiszem, én -- mondom neki, merthogy én telefonos tárgyalásokban is otthon vagyok ám! -- Na de ki az az én? -- Mi van? Nem elég, hogy én vagyok? -- kérdem tôle, miközben megpróbálom visszafogni magam. De már késô! Ennek a pacáknak vége. Most aztán igazán tele a pumpa! -- Mit tehetek önért? -- kérdem udvariasan (ez egyike a legfontosabb figyelmeztetô jeleknek). -- Csak azt szeretném megkérdezni, hogy egy program rajta van-e a rendszeren... -- Melyikre kíváncsi? -- A neve B-A-S-I-C >clickety clickety click d-e-l b-a-s-i-c.e-x-e< -- Sajna nincs meg. Pedig úgy emlékeztem, hogy igen... -- No mindegy. Ja, és még azt szerettem volna kérdezni, hogy le lehetne-e menteni a loginom alatt található dolgokat arra az esetre, hogyha netán megtörténne a legrosszabb? -- A legrosszabb?? -- Hát tudja, letörlôdne vagy miegymás... -- Letörlôdne? ò, egy cseppet se aggódjon emiatt, vannak biztonsági mentéseink. -- Hú, de pocsék alak vagyok! -- Mi is a login-neve? Megadja. (A kis butus!) >clickety click< -- De hát nincs egy file sem a könyvtárában! -- mondom, a meglepettség felhangjaival színezve hangomat. -- De igenis van! Biztos rossz helyen keresi! Aha! Elôször tönkrevágja az X-tank játszmámat, most meg hazugnak nevez... >clickety click< -- ò, tényleg, hibát követtem el -- mondom neki. Vajon azt mormogta ez a bajsza alatt, hogy ""tipikus"? Medve anyám! -- Azt akartam mondani, hogy ez a login név nem is létezik... -- Hogyan? -- hallom, hogy nagyot nyel --, de hiszen ma reggel használtam!? -- Aha! Ez lehet a probléma; reggel szabadult el ugyanis aaa... aaaa... Da Vinchi vírus, amelyik minden bejelentkezett usert kitöröl. -- De hát ez lehetetlen, a barátnôm is be volt jelentkezve, és én most is az ô neve alatt dolgozom! -- Mi is a login név? Megmondja (Hmm, egyes emberek soha nem tanulnak...) -- Látom, ô épp akkor lépett be, mikor felfedeztük a vírust. >clickety click< -- º csak a file-okat vesztette el a könyvtárából... -- De hiszeeen... -- Ne aggódjon, minden megvan szalagon. -- Hála az égnek! -- Papírszalagon. Hozzon magával nagyítót meg ceruzát. Viszlát a gépteremben! HAHAHAHAHAHA! Hát nem vagyok rossz? @VHarmadik nap@N Megint itt dolgozom, annyi a melóm, hogy alig van idôm beugrani a városba megnézni egy filmet, mielôtt azt mondanám itt az embereknek, hogy várjanak, amíg megkapják a nyomtatásaikat. A sor baromi hosszú, túl hosszú ahhoz, hogy én mindnyájukét egyszerre csináljam, rendezzem, kiadjam. Az tûnik a legegyszerûbbnek, ha kilövöldözöm a kisebb taszkokat, hogy csak kettô maradjon, amit aztán mindjárt könnyebben tudok rendezgetni, szinte pillanatok alatt. Aztán, amikor mozi után (Bertolucci háromórás opusza, amiben kinyírják a fôhôst valami vizuális orgazmus keretében) visszajövök, hogy letisztázzam ezeket a nyavalyás printeléseket. Vagy 50 ember álldogál odakint, nekem meg van két nyomtatásom. Ez már majdnem el is éri a szokásos átlagomat. Bár azt hiszem, most egy kicsit többet lôttem ki. Mindegy. Kirakom a papírokat, majd szép lassan besétálok, kezemben a dossziéval, amire az van írva nagy betûkkel: TÖRLENDº LOGINOK. Mindenki csöndben van. Mint mindig. Késôbb. Éppen hátul üldögélek az operátori fônökszékben, nézem a géptermi zártláncú tévéhálózat adását, ami rá van kötve a gépem video-grabber kártyájára (ami vagy két éve került ide javításra), amikor csörög a telefon. Ma már talán másodjára, ezért eléggé fel is idegesít. -- Tessék -- mondom, miközben leállítom a képet. -- Véletlenül letöröltem az önéletrajzomat! -- sírja a másik oldalon egy hang. -- Igen? És mi a loginneved? Megmondja. Mi a szösz! Kezd unalmassá válni a tag. -- Å, nem te törölted. Én voltam az. -- Micsoda?! -- Én töröltem. Tele volt mindenféle hazugsággal. Még csak négyesed sem volt egy tantárgyból se. -- Huh? -- No meg az az átverés, hogy külföldön tanultál. Az a barátnôd volt te barbár, és ezt mindketten tudjuk. -- Huh?!! -- Ja, és az akadémiai feljegyzéseid. Leellenôriztem. Hazudtál... -- Hogy mi... -- majd hirtelen kapcsol. -- Neee! Ugye nem! Ugye nem a Pokoli Operátor vagy?! -- Teljes valóságában, és tövig a könyvtáradban... Azt hiszem, nem kellett volna megadnod a login nevedet... -- >clickety click< -- Ráadásul azt a levelet sem kellett volna megírnod a rendszergazdának, amiben látványosan megmondod neki, hogy mit gondolsz róla... -- De hát nem is küldtem semm... >clickety< >click<... -- Naná, hogy nem. De hát ki a fene tudja ezt a mai világban. De ne aggódj, hamar vége lesz. Nagyon hamar... -- >clickety click< -- Na vissza is állítom a login nevedet, és már... -- D-d-d... -- dadogja, mint akinél megakadt a tû. -- Visszhall -- mondom neki szívélyesen. -- Egy csomó cuccot kell még összepakolnod, és az új életed is el kell kezdened. Szia! Aztán lerakom. Két másodperc múlva csörög a piros telefon. Felkapom. A fônök. Bemondja az elôbbi pacák loginnevét, majd mondd valamit egy fura E-mail-rôl, aztán azt mondja nekem: ""UGYE tudod, mit kell tenned...", pontosan így, a pontokkal, meg a nagybetûkkel, meg mindennel. Aztán, mikor késôbb szerencsétlen alak villanyszámláját megtoldom néhány nullával, elgondolkozom azon, hogy mi a fenének kell ezeknek mindig telefonálni. Majd amikor a fényképét belerakom az FBI online ""Élve, vagy halva, fegyveres és veszélyes" bûnözô listájára, rájövök, hogy már soha nem fogom megérteni az indítékaikat. De sebaj, az élet megy tovább. Bár mikor pár óra múlva az FBI kocsijai megáll a lakása elôtt, elgondolkozom rajta, hogy sajna nem mindenkinek. De ez már a következô nap története. @VNegyedik nap@N Csütörtök van, fizetésnap, emiatt ma jó a kedvem. Azt hiszem, szóba fogok állni a telefonálókkal. Helyére is rakom a kagylót. Szinte azonnal csörög. -- Már órák óta próbálom elérni! -- Sikoltozik a másik végen egy hang. -- Nem, nem lehet, hogy órák óta -- mondom, miközben egy pillantást veszek a Szárnyas Fejvadász borítójára --, maximum 114 perce. Tudja épp a fônökkel beszélgettem, hogy maguknak, felhasználóknak beszerezhessek egy pár új programot. -- ò, bocsánat -- nyelés, sóhajtás, nyelés... -- Semmi gond, értem én... -- bár azért megjegyzem magamban, hogy a napokban nem ártana a tag jelszavát lecserélni valami furfangosra. -- Szóval azt szeretném tudni, hogyan kell egy file-t átnevezni -- mondja. ò, anyám! Na várjunk csak, ma van fizu, nem? Ma jó kedvem van. -- Persze! Csak annyit kell beírnia, hogy 'rm' és a file neve. -- Å, köszönöm! -- Semmi gond -- most már teljesen jó a kedvem. Igazán meg kellene már csinálnom azt a scriptet, ami lehetetlenné teszi a mentést. Már régóta tervezem. A telefon megint csörög. -- Halló! -- Üdvözlet -- mondom neki. -- Az Operátorral beszélek? -- Naná! -- mondom, édesen, mint egy málnatorta, amiben csörgôkígyók fészkelnek. -- Megkaphatnám a nyomtatásaimat, kérem? Nagyon sürgôs lenne, és már öt perce elküldtem. -- Loginneve? Megmondja, amit le is írok, hátha jó lesz még valamikor. -- Semmi gond! -- mondom neki, és már megyek is a printerhez. Hát ott valami irdatlan nagy kupac papír van, de azért kilencven százalék, hogy az övé van felül. Magamhoz veszem, a többit kidobom, erre meg öntök egy kis szennyezett tisztító alkoholt, néhányszor rácsapkodom a printer ajtaját, no meg néhányszor át is megyek rajta a szalagszállító kocsival. Az eredmény gyönyörû. -- Itt a nyomtatása -- mondom neki. -- Bocs, hogy késtem, de volt egy kis problémánk a nyomtatóval. Ránéz, majd összepiszkítja magát. -- Kinyomtathatnám még egyszer? -- kérdi aggódva. -- Persze, persze, de nem ígérhetek semmit, ma valahogy piszkoskodik a nyomtató. -- Hát, nem is tudom. Talán akkor a lézer? Az mûködik? -- Persze, de az meg pénzbe kerül -- mondom, miközben mindenféle pofákat vágok. -- Nem érdekes! Fizetem, de sürgôs! Visszavonszolom magam a nyomtatókhoz, majd behelyezem azt a festékkazettát, amit különleges alkalmakra tartogatunk. Azt, amelyik azokat az aranyos kis fekete vonalakat húzogatja keresztbe a lapon, meg olyan halványra csinálja a nyomtatás egyik felét. Elég sokáig tartott, mire ilyen pipecre meg tudtam csinálni. A printelés pillanatokon belül átrohan a nyomtatón, magamhoz ragadom és már rohanok is. Ezt ugyebár nem akarom kihagyni... -- De... de hát mi történt már megint? -- gagyogja a képembe. Még jó, hogy leírtam a loginnevét... Igazán, mintha kezdene kifejlôdni bennem egy kis érzék a kínzásokhoz... -- Tulajdonképpen semmi. Igaz, egy kicsit furán néz ki, de hát ez a kazetta már negyvenhétezer lapot szolgált ki, és már tizenhétszer volt újratöltve. Bár némelyik kazettához képest ez maga a gyönyör. A fickó kiborul és elkezd nyüszögni. -- Na, ne sírjon már! Magánál van lemezen is a munkája? Odaad egy doboz lemezt; visszamegyek a gépterembe, gyorsan lemágnesezem, majd visszajövök. -- Bocs, most jutott eszembe, hogy a gépünk is kifeküdt. Åt kell vinnie az egyetem másik gépéhez. Nekik van tutti friss kazettájuk, majd szépen kinyomtatják. -- Nagyszerû! Köszönöm! -- Nincs mit. Ja, és az odaúton tartsa a feje fölé a lemezeket. Ma valahogy nagyon erôs a föld mágnesessége. -- Mi? -- Ne vitatkozzon, csak csinálja. Aztán csak figyelem, ahogy elhúzza magát, kezeit a feje fölé emelve. A mindenségit, hogy néha én mennyire utálom magam... @VÖtödik nap@N Ma eszméletlenül unatkozom, ezért a felhasználók leveleiben csemegézem. Mit ne mondjak, nagyon unalmas a mai nap, még egy darab szaftos levél vagy ilyesmi sincs. Legalább egy-két hasznos információt elvárna az ember, de semmi. Ki a fenét érdekelnek a szokásos családi nyavalygások, meg az, hogy milyen idô van itt-ott a világban? Hogy megszûntessem az unatkozást, átmásolok egy partimeghívást az egyik felhasználótól, majd a küldô nevében feladom az alt.singles.with.severe.social. dysfunctions területre, és feljegyzem magamnak a címet, idôpontot, hogy ott legyek egy videókamerával. Ez lesz ám csak a buli! A következô dolgom, hogy végignézem az online orvosi nyilvántartást, amelyikben a dokik a vállalat egészségügyi feljegyzéseit tárolják. Kiválogatom belôle azokat, ahol a herpesz vagy valami nemi betegség van feljegyezve, majd az eredményt eladom az egyik helyi szennylapnak. Hogy elfedjem a nyomaimat, az egyik orvos számlái közé berakom azt a bejegyzést, hogy ""50000 dollár, Orv. Feljegy. az újságnak". Azt hiszem ez elég lesz. Néhány szalagot átrakok a polcról a kocsira, hogy úgy látsszon, mintha dolgoznék, majd keresek egy olyan Internet címet, ahol pornóképek vannak. Találok egyet, úgyhogy el is indítom az egyik user nevében a letöltést. Csinálok egy kis helyet nála magamnak azzal, hogy letörlöm azokat a file-okat, amik nekem nem kellenek. Ilyen hülyeségek, mint a Doktorátusi Vizsga Feladat meg ilyesmik úgyis olyan sok helyet foglalnak az utóbbi hetekben. Már éppen visszakavarnék a levelek közé, mikor elmegy az áram. Szinte másodperceken belül csöng a telefon. -- Tessék -- mondom idegesen, mert a farkas már épp készült elfogni a gyalogkakukkot. -- Mikor lesz a szá... -- Lecsapom a telefont, hiszen ez most itt élet-halál kérdése. Amilyen gyorsan csak tudom, kitépem a számítógép kábelét az szünetmentesbôl, majd bedugom a helyére a tévét. A francba. Ez a lökött farkas megint elhibázta. Menet közben minden riasztás megszólal, hogy a fô számítógép haldoklik, meg, hogy a lemezek leállnak, de sebaj, mert az én gépem külön rá van kötve a szünetmentesre minden eshetôséggel számolva. Különben is. Egész jól állok a DOOM-ban. A telefon csöng, úgyhogy annak is kivágom gyorsan a biztosítékát. Hogy úgy nézzek ki, mint aki dolgozik, elkezdek körbe-körbe rohangálni a szalagos kocsival. A megfigyelô ablakból minimum olyan effektívnek látszom majd, mint mindig... 10 perccel késôbb visszajön az áram, itt meg két lemez leállt nekem. De a fenébe is! Egy életet sem veszettem, ráadásul az utolsó pályán vagyok! A telefon csöng. Egy felhasználó (micsoda meglepetés) -- Számítógépszoba. -- Mondom fontoskodóan. -- Haló! Mikor lesz a számí... Gyorsan lerakom. Elég jól haladok, már csak azt a két nyavalyás rakétavetôst kell kinyírnom, és már bent is vagyok. De a telefon megint csöng. Lerúgom, hogy ne kelljen a kezeimet használni. -- Számítógépterem! -- Üvöltöm, elmélyülve a játékban. -- Elvesztettem a file-jaimat. -- hallom a felhasználó vinnyogását. -- Na ebben már biztos lehetsz... -- mondom, mert emiatt a nemistudommi miatt eltévesztettem, és lelôtt egy szörny. -- Mi is a loginneved? -- kérdem, hangom csöpög a kedvességtôl. Megmondja, megnézem, és tényleg. A rohadt... És még csak nem is én tettem. Na, azért, hogy én se maradjak le, gyorsan átirányítom a login-shelljét nullra, az elérési útvonalát lenullázom, majd a news parancsára írok egy scriptet, ami szennyes üzeneteket küldözget a fônökének, majd törli magát. Na ezt próbálja meg a rendszer lefölözni! @VHatodik nap@N Ma péntek van, e miatt korán jövök be a melóba. Még ebéd elôtt! A telefon csöng. Affene... Fellapozom a kifogásnaptáramat. Ott a ""Napfolt tevékenység" bejegyzés szerepel. Hm, ebben érdemes elmélyedni. Két perc múlva felveszem a kagylót. -- Tessék! -- mondom. -- Hol a fészkesben volt? Reggel óta próbálom elérni! Utálom, ha velem kora reggel üvöltöznek. Ettôl csak rossz kedvem lesz. Azt hiszem sejthetô, hogy mennyire... -- Ma reggel nagyon erôs a napfolt tevékenység. Tudja, ez mindig megzavarja az elektronikát... -- mondom édesen, mint a mézes cián. -- Micsoda? Hiszen reggel kitûnôen tudtam beszélni a barátaimmal! -- Igen? Ez lehetséges. A napfolt tevékenység ugyanis nagyon kiszámíthatatlan idôben és helyen csap le. Például múlt héten is: volt itt egy fickó, akinek a file-jai aközben törlôdtek, hogy ô velük dolgozott. -- Tényleg? Ez borzasztó! -- Ugye? Hé, tudja mit? Megnézzem a könyvtárát? -- Legyen szíves. Van ott egy-két nagyon fontos dolgom! -- Oké. Mi is a loginneve? Megmondja. Az igazat megvallva ez arra hasonlít, mint amikor az ember egy halat akar lelôni egy hordóban. Kétszer. Elefántlövô puskával. Fejbe. (Kell még nekem mondogatnom azt a ""clikety-click" dolgot? Azt hiszem nem...) -- Hány file is van a könyvtárában? -- Lássuk csak: hát van ugye az elméletem kidolgozása, az 20, akkor ott vannak az adatok, az szintén 20, aztán még 10 a könyvembôl, amit most írok. -- Hm, azt hiszem idôben elkaptuk. Még van két file a könytárában... Valami .cshrc, meg .login... -- AAAaaarrrggghhh! Hallom, ahogy a könnyei csobognak a telefonba. Pfujj, felfordul a gyomrom. -- Most akkor mit tegyek? -- szipogja. -- Sebaj. Le van mentve a cucc floppyra? -- Igen, de az már több hetes! Begyújtom a lemágnesezô egységet... -- Oké. Mi lenne, ha leugranék érte, aztán majd felrakjuk a rendszerre, hogy nyugodtan tovább dolgozhasson? -- Nagyszerû lenne, de sajnos otthon van. Azt hiszem, este bejövök, és majd egyedül felrakom. -- Persze, nyugodtan. De aztán ne felejtse a napfolt tevékenységet. Valahogyan védje le a lemezeit a sugarak elôl. -- Hogyan? Csomagoljam alufóliába? -- Ne! Az alufólia a legrosszabb a világon! -- De... -- Na látja. Akkor ne azt használjon. csak egy dolog mentheti meg a lemezeit a napsugaraktól... A mágnes. Csomagolja a lemezeit egy mégnesekkel megrakott zacskóba, a napfoltok azt nagyon utálják. -- Köszönöm! -- Nem gond, szívesen. A fene essen abba a jó szívembe... @VHetedik nap@N Végre el tudok menni egy pár órácskára ebédelni, de mert nem hagyhatom az asztalomat gazdátlanul, elôrángatom a takarítót, hogy figyeljen oda, nehogy véletlenül lerakja valaki a telefont. Beleegyezik, ezért nyugodtan el is megyek. Elsô megálló a bank. Felváltom az ötven dolcsimat negyeddollárosokra, aztán megkérdezem, hogy mennyi van a számlámon. Ezután észrevétlenül kitépem a nô termináljából a tápot. Naná, hogy lepusztul. Természetesen sietek, ezért követelem az igazgatót. ùgy gurul ide, mint egy túlméretezett úthenger, és megkérdezi, mi a gond. Mondom neki, hogy csak a számlámról szeretnék egy kimutatást. Keresztbe fonom az ujjaimat. Igen! Megtalálja a kihúzott vezetéket, bedugja, majd az IGAZGATO loginnal lép be! Végre itt az alkalom -- gyorsan odacsapom magam a pulthoz, és az a rengeteg pénz szétfröccsen rajta, meg a környéken. A diri nem néz oda, de a pénztárosok mindnyájan buknak az apróra. Tehát innentôl kezdve minden figyelemtôl megszabadulva, nyugodtan nézhetem, mit ír a pacák az észveszejtô percenkénti egy karakteres tempójával. (Ennyi erôvel akár milliomos is lehetnék itt.) Befejezi: ""MONEY". De okos! Na mindegy. Legalább ma este gondot viselhetek a jelzálogomra. Hirtelen egy felhasználót látok meg, akit valamikor még '89-ben töröltem. Azt hiszem beszélni akar velem. Még a bankigazgató is rázza a fejét. De már késô. Az ürge idejön. -- Elnézést, meg tudná mondani, hogy melyik a legjobb számítógép arra, hogy a diplomamunkámat megírjam rajta? -- Iiiigeeeen... Hallott már a C64-rôl? -- kérdem. -- Igen?... Na, azt kerülje, mint a leprát! Nem sok ember tudja, de a számítógépek nem arra készültek, hogy ennyi memóriát kezeljenek; tudja, néha akár 64000 dolog is egyszerre benne van. Ez egyenesen katasztrofális tud lenni egyes esetekben! -- Igen? -- Próbáljon ki mást, ami sokkal biztonságosabbnak bizonyult eddig. Egy ZX81 duplakazettás egységgel, az a jó, már ha tud szerezni. Az 1K-s modell. îrja fel. Nehogy véletlenül diszket vegyen hozzá -- maga is tudja, milyen megbízhatatlanok, de a hagyományos audió kazetta örökké tart. -- Köszönöm! -- Nincs gond. Mi is volt a maga loginneve? Megmondja. Ezt idén is törölni kéne. Az ember igazán azt hinné, hogy tanulnak a dolgokból. Visszatérek a melóba. A takarító ott alszik a terminálnál. Megkérdezem, hogy akar-e itt dolgozni, de azt mondja, hogy ô jobban szereti rátépkedni az emberekre a vécéajtót. Visszarakom a telefont a helyére, és az egybôl csörögni is kezd. Utálom, amikor ezt teszi, hiszen így hetekbe telik, míg fel tudom tenni a fejemre a fejhallgatót. HOPPÅ! Ez a legjobb nô, akivel eddigi pályafutásom alatt találkoztam, és éppen számítógépes problémája van. Imádom! -- Mi is a loginneved? -- kérdem. Megmondja (mintha nem tudnám már rég...) Amilyen gyorsan csak tudom, végignézem a postáját (Elég unalmas anyag), aztán megnézem, hogy ki írogat neki levelet. Senki. Kiváló! -- Mi a probléma? -- kérdem mosolyogva, édesen. -- Nem tudom elmenteni a dokumentumomat, és valamit a helyrôl dumál gép. -- Már nem sokáig! -- mondom, és gyorsan letörlök mindenki mást, aki azon a lemezen dolgozik. -- Mostanra már rendben kell lennie... -- Köszönöm szépen! -- búgja a kagylóba. Meg is jegyzem magamnak, hogy holnap is kéne valamit tenni a könyvtárába. -- Nincs mit. A felhasználókért vagyunk... A telefon szinte azonnal csöng, amint leteszem. -- A könyvtáram kiürült! -- sikolt rám egy hang. -- Mikor történt az eset? -- kérdem. -- Épp az elôbb... -- hallatszik a könnyeken keresztül. -- Látom. Hát, én nem aggódnék a helyedben. Még három nap van hátra a szemeszterbôl. Ha éjjel nappal dolgozol, talán futja még egy kettesre... Még csuklik egy párat, aztán lerakja. A bolond. A telefon újra csörög! -- A számítógépem képernyôje nagyon homályos. Nem kellene tekernem a fényerô szabályzón? -- Nehogy! -- sikoltok fel. -- Hozzá ne nyúljon! Tudja, mekkora sugárzást okoz azzal, hogy feltekeri a fényerôt???!!! -- Nos, én... -- mondja teljesen bizonytalanul. -- Fogadja meg a tanácsom. Csak egy módon lehet meggyógyítani, és az a módszer a meghajtók sokkterápiája. Azok a szavak, hogy meghajtó, meg az, hogy sokterápia így együtt, valószínûleg készületlenül érték. Az emberek, amikor ilyesmiket hallanak, tisztára kikapcsolnak, olyannyira, hogy bármit megtennének, amit mondok nekik. Ha azt mondanám neki, hogy fusson körbe az udvaron egy szál 220-as vezetékbe öltözve, akár még azt is megtenné... -- Nincs véletlenül egy felesleges 220-as kábele? -- kérdezem a pácienst. -- Nincs... -- Na mindegy. Akkor mégis csak a sokkterápia... Oké. Tehát, amilyen gyorsan csak tudja, kapcsolgassa ki és be a gépet egymás után harmincszor. -- Kivegyem a lemezt? -- Ne! El akarja veszteni az összes adatát??! -- Nem, nem... szóval akkor kezdem... Figyelmesen hallgatózom. Kitt-katt, kitt-katt... Csodálatos, majdnem huszonhétszer -- pedig a táp általában tizenötnél összepiszkítja magát. -- Felrobbant a gépem! -- Tényleg? Akkor biztos a tápegység volt a hibás. Még szerencse, hogy rájöttünk. Garanciális még a gép? -- Nem! -- Ajjjaj. Na mindegy. Azért meg kellene javíttatni... Lementette a dolgait? -- Igen. Még tegnap. A nagygépre, de a mai munkám már elveszett. -- Ajaj! Mi is volt a loginneve? Megnézzem, hogy sikeres volt-e a mentés? Megmondja...